Sziasztok.

Őszinte leszek, ez a blog.hu-s parádé valahogy nem jött nekem össze, de nagyon nagyon köszönöm a sok látogatót meg lájkot meg mindenféle nyalánkságot, szerintem mostmár bevallhatom, hogy ez az egész hacacáré csak azért született meg, hogy az egyetlenegy értékelhető dolgot leírhassam, ami velem történt a röpke 16 év alatt.

Mert az én életem unalmas :) És tényleg.

Szóval mégegyszer köszönöm mindenkinek, írtam 7 posztot, ez lesz akkor most a nyolcadik, hát micsoda rekord, a nézettség viszont tetszett :) Nagyon is! :) 

Mostantól itt szennyezem az internetet:

http://lovegoestowardlove.blogspot.com/

puszi

xx

Szeptember eleje, első tanítási nap, földrajz óra.

-Gyerekek, volt valakinek valamilyen földrajzzal kapcsolatos élménye a nyáron??

Valaki az első padból:

-IGEN, KIOLTOTTAM EGY VULKÁNT.

Az elmúlt napokban azt a traumát próbáltam feldolgozni, hogy az előző poszt sikerét valószínűleg SEMMI az ég világon nem fogja felülmúlni, ezért gondoltam hogy megyek is és válogatott kínzások alá vetem magam, mert elszállt az ihlet, kápúúút, ez az egyetlen jó sztorim volt, vége, the end.

Gondolkodtam, hogy ismét ontsam-e magamból a hülyeséget, és sírásra késztessek mindenki, AVAGY SEM, és kicsit fordítsak a helyzeten, és legyek szimiszomorka? 
Az a helyzet, hogy most itt ülök a monitor előtt, mellettem egy bögre NeoCitran (mer' beteg vagyok), az ölemben meg a naplómat olvasgatom hogy no akkó legyen miről írni.

február  5.
Azt hiszem, rájöttem valamire...nem is tudom hogyan, de megvilágosodtam.
Mondjuk jókor, egy súlyos változás kellős közepében pattant ki a fejemből a felismerés, de azt hiszem, ez is hozzátartozik a dolgokhoz.
Túl sokat foglalkozunk azzal, hogy hogyan nézünk ki. Úgy értem, persze, igényesség, az minden szempontból alap, de az, hogy betegre stresszeljük magunkat a külsőségek miatt?! Ugyanmár...
Minek azon bosszankodni, ami ellen úgysem tehetünk semmit? Például, én nagyon sokszor elkezdtem fogyókúrázni, mindenképpen 60 kiló alá akartam menni. Nem ment. És? Bele kellett törődnöm, hogy nekem akkor is vastag lesz a lábam, ha heti hétszer futom körbe az Egyenlítőt, akkor sem lesz vékonyabb. És miért? Genetika.
És ez igazából nem csak a külsőségekre vonatkozik, hanem úgy KOLLEKTÍVE mindenre. Ha azért sírok, mert nem vagyok gazdag, akkor több pénzem lesz? Jobb lesz attól? Ha azért rinyálok, mert nagy az orrom, akkor attól kisebb lesz? 

Nem.

Nem értem, miért panaszkodunk olyan dolgokra, amik megváltoztathatatlanok, sokkal nyugodtabb lenne az életünk, ha egyszerűen beletörődnénk, hogy ez van, ilyenek vagyunk. Amin meg tudunk változtatni, abból hozzuk ki a legjobbat! Ilyen egyszerű. Miért kell állandóan puffogni és fújolni saját magunkra? 
És a legszebb, hogy erre ma jöttem rá, a legnagyobb önsajnálatomban. Belegondoltam, hogy hány ember szeretne olyan lábat, mint én. Gondolkodhatna ezen bárki is. Te azért csinálod a fesztivált, hogy nem szereted a hajad, túl sok van, kezelhetetlen. Hát tudod mit? Én a fél karom odaadnám, hogy olyan szép hosszú hajam legyen, mint neked. Túl magas vagy? Hát menj a picsába, próbáld ki milyen az élet 158 centisen, utána sírjon a szád. 

De mindegy, majd az én hajam is megnő, addig meg kibírom.

február 6.
(...) Mindegy, ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy unom már, hogy nullahuszonnégyben azt hallgathatom, hogy én kiket bántok meg, kinek mi esik rosszul.
ÉS VELEM MI LESZ? HÁNYSZOR TÖRŐDÖTT EDDIG BÁRKI IS AZZAL, HOGY NEKEM MI ESIK ROSSZUL?
Nem azt akarom, hogy mindenki rám figyeljen, csak egy pillanatot szeretnék, hogy valaki megáll a nagy rohanásban és pörgésben, és megkérdezné, de úgy őszintén, hogy "Eni, nagyon aranyos vagy, hogy ennyire törődsz másokkal, hogy egyszerre hatvan ember sorsát cipeled a hátadon, és ott segítesz ahol tudsz, mert naiv és jóhiszemű vagy, DE TE hogy érzed magad?
Vagy elég lenne egy köszönöm is...áhh, az a fránya jó szívem...

február 8.
Valahogy ezt a napot változásként élem meg. Változásként a szemléletemben, meg úgy mindenben. Kedvem lenne most fogadalmakat tenni, dalokat és verseket akarok írni, beszélnék megállás nélkül.
Életemben először nem zavar, hogy nincs mellettem senki. Se barát, se barátnő, se nő, ne férfi, se Isten, se ördög. Senki. (...) Nem függök senkitől, senki nem kér számon, senki nem szól bele mit csinálok, szabad vagyok, kötelezettségektől mentes. Azt teszek amit akarok. Csak lebegek az éterben bazdmeg! :DDD
ÍROKÍROKÍROKÍROK. Világéletemben két dolgot tudtam: nevettetni, és írni.
Namármost, abból hogy egész nap könnyesre röhögöm magam, és szórakoztatom a környezetem, ami amúgy furcsa, mert világéletemben depresszív alkat voltam, nem tehetek róla, ettől függetlenül szükségem van a nevetésre, a röhögésre, baromkodásra, ez vagyok én, nem tudok megülni a seggemen. Egyik pillanatban sírok, másikban nevetek, vagy a kettőt egyszerre. Amolyan szomorú bohóc vagyok. Ez akkor teljesedett ki egyébként, mikor találkoztam Lucával, aki konkrétan a lelki társam és testvérem, róla majd később többet írok. Szóval abból, hogy nevettetek, nem fogok megélni, kivéve ha elmegyek sztendápolni, ami meg amúgyis kilőve mert rosszul nézek ki a képernyőn, meg úgy alapból ellenszenvet váltok ki mindenkiből, ha kiállok a tömeg elé. Nem vagyok színpad kompatibilis.
Szóval marad az írás.

Hát, ez vagyok én. 

Sokat gondolkodom azon, hogy miről is írjak. A kezdeti löket és lelkesedés kezd alábbhagyni, de ahogy a statisztikákat néztem az előbb, azt hiszem új erőre kaptam, szóval köszönöm minden látogatónak, aki olvas! :D 

A témákkal mindig bajban vagyok, untatni másokat nem akarok, az életem meg nem produkál semmi papírra (EBBE A FEHÉR NÉGYZETBE) vethetőt, ezért úgy döntöttem, egy régebbi sztorit osztok meg veletek, és csak hogy lássátok mekkora  humorherold vagyok, a történet kicsit viccesebb oldaláról közelítem meg a dolgokat.

Hát endzsoj.

Augusztusban történt, még a fesztiválszezon kellős közepén, mikor is a kedvenc zenekarom csodálatos szülőhazámban tartózkodott, én pedig éppen sétálni készültem a horvát származású de Améérikában élő gitárossal, gondoltam micsoda fasza kis szörpös buli lesz ez.
Ahogy vártam rá a hotel személyzeti bejáratánál (mert a főbejárat túl mainstream), azon kattogott a csökevény agyam, hogy ez így elég meredek lesz, nem az hogy összeszarom magam már a mámortól amikor találkozunk, de hogy mi hogy fogunk kommunikálni, az ám a vicces menet. Nem az, beszélek én angolul, de nem arra lettem képezve, hogy világsztárokkal csevegjek. Ez lesz ám a csellendzs.

20 perces ácsorgásom után, amikor a gyomrom atomjaira szakadt és a szívem valahol a torkomban dobogott, kajak úgy néztem ki mint akinek ádámcsutkája nőtt ott hirtelenjében, és egyik lábamról a másikra lépdeltem a 10 centis telitalpú cipőmben, dzsukel párducmintás táskám meg a hátamon úgy nézett ki, mint aki mindjárt kirándulni megy. Gyönyörű látványt nyújtottam, el is hiszem, ha első látásra belém szeretett!!
És akkor kijött a srác, Tomo, helosziapuszimizujs, aztán kérdeztem, merre menjünk, mondta neki mindegy, én meg álltam ott mint Pelikán elvtárs, hogy hát az így fain, de te vagy a vendég, honnan susogjam elő mi lesz a menetrend, mondtam hogy oké leccgó, elindultunk hótegyenesen nemtudom már merre, szemben állt egy nagy épület, és ugye szegény csórim mindenre rámutatott, hogy ez mi, az mi, hátezittmii, na, szóval ott álltunk a Bazilika előtt, szokásos kérdés, hogy

-vátizdisz?
-ööööhm, hmmm, ja igen -nem az, hogy magyarul sem tudom, angolul se-, CSÖRCS, ehmmm tudod, ju nó, TEMPLOM VAZZE.
Megértette.
Végigkajtattunk valami kis sétálóutcán, aztán jött a Váci utca, mondtam hogy ez meg egy rili bjutiful ehte ungárise shopping sztrít, sok étteremmel, (ja mert ő kajálni akart először is, meg körbenézni Budápeszten), válogass.

Ja hogy itt már voltál tavaly, jó oké, merre menjünk?
NEKI MINDEGY.
Jó, Enike, gondolkozz, pont szemben volt a Budai Vár, jó, menjünk oda, az amúgy is szép. Elindultunk, át a hídon, közben rámutatott arra a nagy kupolás épületre, na az mi.

Azt hiszem, itt vesztettem el a fonalat, és itt tudatosult bennem, hogy én MIÉRT nem idegenvezetőnek mentem el tanulni, bocsi, nincs se diplomám, de végzettségem, csak NYÓCÁTALÁNOSOM, ne haragudj, nemtudok segíteni, kérdezzük meg a közönséget.

-Öööö szóri, kántri háusz, ó nó, PARLAMENT, kész. Kiestél, nincs több kérdés.
Nem kérdezett többet.

Végigstírölte a várat meg meg végig gangolt a macskaköves úton, én pedig már vért izzadtam, mert fájt a lábam a magastalpúban, ő meg kérdezte hogy jól vagyok-e amikor már hetvenezedszerre estem hasra, kapaszkodtam a falba meg a rozsdás korlátokba, megdöltem mint a Rottenbiller.
Mondom PERSZE JÓL VAGYOK BARÁTOM, CSAK ÉPPEN HATVAN FOKOS SZÖGBEN HALADÓ ÚTON VÉGZEK VÍZI TORNA ÉS AKROBATIKUS GYAKORLATOKAT, AZÉRT VAN A  JOBB LÁBAM A NYAKAMBAN, DE NEMBAJ, CSAK HÚSSZOR MAGYARÁZTAM, HOGY VAN ITT JÁRMŰ IS, NEM MUSZÁJ FELKAVIRNYÁLNI NÉGYKILÓMÉTER HOSSZAN.
Ez fájt.

Pár óra múlva már kezdtem nagyon skubizni, mikor jöttünk le a hegyrő', hogy mikor akarunk már enni menni, mert nem elég, hogy úgy néztem ki mint aki egy indonéz horrorpornó castingjáról jött ki csalódottan, a talpam véresre kopott, a gyomrom is korgott, a tag meg aszitte fingok. Hánem.

Amúgy tudtam, hova megyünk, mert már volt asztalfoglalás, nemtudom reklámnak számít-e vagy nem, a történtek után inkább rossz reklámnak, na sebaj, beültünk a NOBUba, de az is külön történet hogy hogyan szereztünk helyet.
Még koradélután mikor mítingeltünk és elhaladtunk a luxusétterem előtt ami tele volt kitömött sárgákkal meg rozalindás luvnyákkal, akik éppen a prücskölés előtti bemelegítőétkezést folytatták, na szóval tele volt a resztórant alapból is, aztán ugye oda még 3 HÓNAPPAL ELŐTTE KELL ASZTALT FOGLALNI. Mondom az arcnak, itt te ma nem eszel, erre legyintett egyet miközben Keresztesildikót megszégyenítő gesztikulációval és mutogatással próbáltam a tudtára adni, hogy mi a szicsuésön, és bement. Nálam meg egymás után jött a facepalm, erre fél perc benttartózkodás után Tomo kijön, hogy everiting iz okéj, van asztalunk. Fergeteges!!!! (ILYET ÉN MIÉRT NEM TUDOK?!)

Szóval visszaértünk ebbe a remek étterembe, leültettek minket egy sarokasztalhoz, gyertyafény, zene, sok ipari manöken meg papírkutya, szóval tényleg everiting iz okéj, gondoltam, nézzük az étlapot.
Na mármost én nem nagyon csomagótam pínzt, ami meg volt azt elköltöttem taxira, hogy azért stílusosan érkezzek meg a hotelhez, és amúgy is rohantam mint egy evolúciós hulladék, kezem lábam a levegőben, szerintem csak a gravitáció vagy a szél hajtott előőőre.
Ott tartunk, hogy nézem az étlapot, van-é valami ehető, hát csak szusi volt kettőezeröté', az volt a legolcsóbb, hát jó, akármennyire éhes vagyok akkor én ma csak vizet iszom.
Jön a pincérhölgyike, gúdívning gúdívning.
Ekkora majdnem kiszakadt belőlem hogy EZ MOST KOMOLY VAGY EZ EGY VICC HOGY  MAGYARORSZÁGON EGY MAGYAR ÉTTEREMBEN MAGYAR LÉTEMRE ANGOLUL KELL BESZÉLNEM A MÁSIK KIBASZOTT MAGYAR PINCÉRREL, HÁT ENNYIRE NE LEGYÜNK MÁR ELAMERIKÁSODVA, A MELLETTEM ÜLŐ TÍZBŐL TÍZ PONTOS FIATALEMBERHEZ BESZÉLHETSZ KÜLFÖLDIÜL, DE HOZZÁM MAGYARUL DUMÁZZÁ'. De mégsem tettem, ehelyett csak kicsúszott a számon halkan, hogy:
-Heló, egy üveg víz mennyibe kerül?
-Kilencszáz forint.

Képszakadás, szem kidülledve. Itt jött volna a második Eni kiborul blokk hogy MI AZ ISTEN 900 FORINT EGY FÉL LITERES SZENTKIRÁLYIN, A TESZKÓBAN IS CSAK KETTŐSZÁZ, VÁGOD CSAJSZI NEM AZ HOGY ITT ÁLLOK TOTÁL RUPÓTLANUL EGY KIBASZOTT ELIT MEG SZNOB HELYEN, ÉS MÁR HÁROM ÓRÁJA A KEDVENC VILÁGSZTÁROMAT KÍSÉRGETEM A VÁROSBAN FEL ALÁ, VÉRESRE HASADT A LÁBFEJEM, ÉG A POFÁM EGÉSZ DÉLUTÁN MERT MEG SEM TUDOK SZÓLALNI AZ ÁMULATTÓL HOGY EZ VELEM ITT MIND MEGTÖRTÉNIK, SZÉTBASZ AZ IDEG VÁGOD, MENTEN MEGHALOK, SEGÍCCSÉG.
 
Szerencsére a fickóm kimentett a bajból, ő szépen sorjában elkezdett rendelni minden fogásból vagy négyet-hatot, hát barátom jó beles lehetsz, gondoltam, lássuk mi fog kisülni ebből.
Jöttek szépen sorban a nemes ételek, szusi legfőképp, az első 40 perc mondjuk arra ment el, hogy egyáltalán megtanultam azzal a két bottal enni, videóra kellett volna venni és feltenni youtube-ra, mert megismételhetetlen előadás volt, gondolhatjátok. Egymás után ittam a majdnem ezer forintos vizet, ennyire esküszöm boldogan még vizet nem ittam, de bevallom, jólesett. A kajáról csak annyit, hogy ha bőrszíjjal kötöznének a székhez és gumipókkal lenne a szám szétfeszítve, és közben Paris Hilton homemade kisfilmjének TOP50 jelenetét vetítenék dévédén addig, amíg le nem le nem nyelem, AKKOR SEM FOGOK ÉN A BÜDÖS ÉLETBEN MÉGEGYSZER SZUSIT ENNI ROHADJAK MEG.
Eltelt két óra, utolsó fogásnál tartunk, én érzem hogy itt valami nádzsón nincs rendben, meg hogy ez az egész szusievés egy kibebaszottnagy vakrepülés számomra, szóltam a haveromnak, hogy ken áj gó tú dö bászrúm, itt még nem is voltam annyira rosszul, de hogy mi volt az az utolsó halféle, amit belém próbált erőszakolni, mondván "egyeeeed, finoooooom", nem akarom tudni. Szóval eléggé átléptem a taccsvonalat, ki a mosdóba, nem jött ki semmi, mondom hálelúja, suhanok vissza, le ne maradjak semmiről, visszamentem, közben lepacsiztam még háromszor a pincércsajjal, és az előbbi "miamocskoskurvaéletrőlbeszélszhogy900forintegyüvegvíz" tekintetem utáni félreértésünk után vázoltam neki a helyzetet, rámutattam az ajtóból a szőrmókra, hogy AZTAT A PASIT NÉZD, A KEDVENC ZENEKAROM GITÁROSA, ÉS ITT VACSORÁZOK VELE, ÉRTED MIRŐL POFÁZOK? NEM VETÍTEK ESKÜ, HA ELÁJULNÉK MONDJÁTOK MEG NEKI HOGY NEM AZ Ő HIBÁJA. 
Majd szépen bevonultam az étterembe ismét, leültem a helyemre, mondtam, hogy igen drágám minden rendben van - DEHOGY VAN MINDEN RENDBEN MINDJÁRT MEGHALOK ÉG A GYOMROM MINDJÁRT KIJÖN A NAPI TARTALOM NEM MEREK MEGSZÓLALNI MERT TELIBEOKÁDOM AZ ASZTALT BAZEG-, erre Tomo úgy reagált, hogy akkor rendben, mert itt ez a tál még a tied! :)) Ezzel rámutat egy teli tál szusira, én meg ( attól függetlenül hogy életem legborzasztóbb perceit éltem át, gyomor ügyileg) nem akartam bunkó lenni, bepusziltam a felét.

Itt állt be a Fatal Error.
Szépen, előkelően a szám elé helyeztem a kezem, hogy még a gyanúja se merüljön fel, hogy az összes trutyi, amit az elmúlt 2 órában legyűrtem egy tizedmásodperc alatt talajvízként tört fel a pofazacskómban, majd egy 'szóri' felkiáltással a légellenállás törvényeinek ellentmondva mint egy feldühödött pokémon, száguldottam ki a klotyóra.
És csak egy pillanaton múlt, hogy éppen hogy a kagylóba találok a gyomortartalmammal,  egyszóval majdnem a kőre hánytam, de pont sikerült becéloznom a budiba. Felemelő érzés volt térdepelni egy luxusétterem vécéje előtt, majdnem csináltam egy dokumentáló képet, hogy nézzétek velem ilyen is történik, de gondoltam, inkább leírom, az majd elég ocsmány lesz. 
Öt perc "rendbehozom magam", és ismét visszaballagtam, immáron magabiztosan, és üres gyomorral, bár olyan hányásszaggal, hogy azt még a blahaaluljárós vértahó túraalkoholista is megirigyelhette volna. Végiglibbentem az éttermen MEGINT, párologtattam étvágygerjesztő bukémat, nem nézett mindenki, még véletlenül sem. 

A csóri rámnézett, végigmért, elmosolyodott, majd azt mondta:
-Most jön a desszert.

anyád :)

imádom ezt az embert :)<3 

Kiszabadult a Viszkis Ezt mindenki tudja, még a csapból is ez folyik - vagy csak folyt, nemtudom, ma már inkább az "ESIK A HÓ" témájú hírekkel van tele minden. Bemondta a híradó, a rádió, újságok cikkeztek róla, ami alapból nem rossz, meg semmi, de mikor már faszbúkon az intellektuális rétegtől olvastam, hogy "hééééé hallóóóóóóód, mekkora forma ez az ember" meg "kajakra jóarc vazze", akkor valahogy elgondolkodtam, hogy HOL ÉLÜNK BASSZAMEGAZÚR, ha egy börtönviselt bankrablót sztárolunk embbbbeeeer?

Hát gratulálok te gyökér :D 
Kíváncsi lennék, akkor is gigamega jóarcnak tartanád, ha teszem azt, te lettél volna az egyik ottéppéés dolgozó, és hopp itt egy Ambrus Attila, szépen ki vagy pakolva. Szegény csórikám jó időre meg lett nyomorítva lelkileg. Nem voltam ott ( ahogy a faszbuk közösség jó nagy része sem LOL ), így azt se tudom voltak-e bent civilek, vagy valami, de mondjuk ha én ott lettem volna, őszintén szólva az első másodpercben ott helyben hugyoztam volna össze magam.
De, Viszkis jóarc, mert benne van a tévében, ilyen-olyan műsorokban kapkodnak érte, hajdúpéter szerintem még a veséjét is odaadná hogy csinálhasson egy riportot vele, sőt, a tag még munkaajánlatokat is kap, HÁT MI EZ TEEE?:DD
Körbe van istenítve mintha körülbelül ő lenne a megváltó,  sok embert fejbekólintanék hogy, BÁÁZEEEEG, BŰŰŰNÖZŐRŐŐL BESZÉLÜNK.
Meg mindenki odavan, hogy "milyen ügyes" hogy párszor szépen kicselezte a zsernyákokat, hát én azt mondom, hogy egyszer csak elkapták, ha akkora zseni lenne, akkor az elmúlt 12 évben is szabadon rohangálhatott volna, de hát nem :DDDDDDDDD

Bocsánat, én erre az emberre nemtudok felnézni, meg tisztelni sem, lehet valakinek példakép, de azt meg csak sajnálni tudom. De persze, a hiba biztos az én gépezetemben van, tuti!!!!!!!
De most akkor próbálom kicsit a Viszkis pártjáról nézni a dolgokat, milyen szar lehet neki, kijön 4478 napos villalét után, aztán 2260 forint helyett már 9800 forint a BKV bérlet, kenyeret 70 helyett 300ért vesz majd,  a rezsiről, benzinről, többiről már nem is teszek említést.

Majd meglátjuk. Esetleg ha majd szarul állok (MÉG ENNÉL IS....), kedvet kapok majd bankot rabolni aztán majd ha kijövök, jobban fogok élni mint 12 éve. Mekkora szóvicc, jesszus.

Ritkán vagyok beteg, de akkor nagyon. Általában csak  vagy megfázni szoktam 2-3 napra, de akkor NeoCitran túladagolással élem túl a dolgot, másik verzió meg az, hogy kétpercenként rámjön a szapora, de akkor meg nincs mit tenni.
Ha nagyon beteg vagyok, akkor az minden előjel nélkül dönt ágynak, így volt ez most is, bár nemtudom, hajnali 1kor ebben a MINUSZNÉGYEZER fokban való lenge öltözetben való mászkálás után mit vár az ember.
Voltunk pénteken egy koncerten, a zene jó volt attól függetlenül hogy egy számot sem ismertem, és csak barátnőmet kísértem el, de hogy ott milyen kis zenészfiúkák voltak, na nekem ott az állam leesett. Tudniillik nekem a zsánerem az a 'elmúltharmincnősember', de mikor már egy órája ültünk ott Évikével a kis helyünkön és én meg legeltettem a szemem az embereken, először aszittem bepisiltem, nemfog a tenalédi, vagy mi a szösz, hát nem, rájuknéztem és rendesen "niagara in my pants" effektus lépett életbe, szerelem első látásra, én ott ülök a kis bemélyített ülésen, sörrel a kezemben, nagykabátban mert fázom, hajam ide oda rázom mert sehogy sem jó, életem szerelme meg 6 méterre áll a dj pultnál, ó igen, következő képkocka már az esküvő, mer' nemszabad elsietni, majd a rózsaszín felhőket az "úgyse látom sohatöbbet" felismerésem oszlatja el, mert ez már csak így megy.

Ez volt csütörtökön, vagy már péntek hajnalban, szóval ott tartunk, hogy mászunk haza az éjszaka közepén, Évike nálam alszik, út közben a combinón ülve arra próbál rábeszélni, hogy nem baj, hogy 2 előtt nem kerülünk ágyba, nyugodtan fel tudok kelni még 5.40kor teljesen fitten mert fiatalvagyok, kibírom :DDDD
Szóval nekem reggel nulladik órában a számból erőteljes vodka és sörszag áradt, Évi meg hazament, neki könnyű, egyetemi vizsgaidőszak után nem kell hajnali 8-kor beülnie a padba. Vagy mibe.
Egész nap úgy néztem ki mint egy zombi, REPLÜLŐZOMBI, de azért igyekeztem formában maradni, olyanban amire még rá is lehet nézni anélkül hogy el ne hányjad magad, mert tegnapi smink, fésületlen haj, szakadt ruha, és akkor még 2 napos szagomra fújtam rá azt a kurva dezodort, hát gyönyörű lehettem. 

Ma meg reggel felkeltem fél nyóckó' abban a hitben,  hogy ja de jó lesz fájó végtagokkal vonatozni (előtörténet: hétvégente lejárok Bicskére nagyapához mert ő tanár, és nekem fizika-kémia ismereteim eléggééé...öööö...hiányosak. Már ha az abszolút semmit hiányosnak lehet nevetni.), előző este is ment már a hepaj hogy én BIZTOS, hogy KI NEM TESZEM A LÁBAM a lakásból ebben az időben, hát fagyhalált halok miközben fordulok be a sarkon. Aztán lesz belőlem jégszobor, jönnek az idegesítő tízévesek, letörik a segítségért nyújtózó jéggé fagyott bal karomat, aztán majd azzal kardoznak.
Szóval ott voltam az ágyamban, és gondolkodtam hogy vajon hány órát adjak magamnak, 3at, és akkor még a delet sem érem meg, esetleg 8at, és akkor még éppen hogy kapok anyu palacsintájából.  

Éppen öltözöm, szól a vezetékes telefon, anyu felveszi.
-Jó.
-Jó.
-Oké.
-Hát értem.
-Jó.
-Rendben.
-Szia.
ezeket hallottam. Anyám beront a szobába, elmosolyodik - oké, kiröhögött -, majd közölte:
-Most telefonáltak nagyszüleid, nagy a hó, ne vonatozzál.
-Magyarul MARADJAK ITTHON BAZMEG?!
-Öööö ja.

Már alapból be volt kapcsolva a gép, szóval leültem hogy faszbúkozzak 5percre, na ez tart másfél órája, és még mindig kibebaszott álmos vagyok így hajnali 11kor, szóval vissza akarok mászni aludni. Csak jöttem, és ezt elmeséltem. Hú. 

Hát, mikor elkezdtem gépelni és blogolni, nagyjából úgy másfél kemény órája, vártam tűzijátékot, nyócezer kommentet meg -ahogy barátnőm mondaná- FELTÖRJEK MINT A TALAJVÍZ.

Aztán nem volt semmi, legalábbis használható, nyolcan kérdezték hogy "te hallod ez a te blogod?"

a válaszom: nem, nem is tudom hogy jutott eszükbe ez az ötlet.

Másik gyöngyszem: mié' ez a neved?
mert mondom, saját nevemet nem írom ki, meg izé, nem volt semmi ötletem, először a plasztikdrazsét akartam, az mekkora kúl lett már volna, lehetett volna celebkedni, akkorára nőttem volna ki magam mint a mittudomén kicsoda, aki ilyen vicceseket ír. És akkor "szevasz sanyi, ki a kedvenc bloggered?" PLASZTIKDRAZSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ.
És foglalt volt már a név. Szóval, innen is üzenem, PLASZTIKDRAZSÉNAK, hogy bazmeg.

Ja, a név. Járok ilyen beszélgetős terápiára, mert ideggyenge vagyok, és hogy ez a sarkaiból kifordult világ ne okozzon nálam törést, és három emberek között töltött óra után ne változzak át Hulk-á a sulivécében az idegtől. Mindegy, ott egyik nap Activityztünk, és nekem kreativitásom nulla, így elő gugli, keressünk szavakat amiket a többiek BIZTOS HOGY NEM FOGNAK tudni elmutogatni, és majd én röhöghetek.
Na, szemezgessünk, ilyenek voltak hogy:

-kőolaj: na mármost ezt hogy a békésistenfaszába mutogatod el már ne is haragudj?! Deee, van egy ötletem, vettem volna elő a sálamat, feldobom a fejemre, széjjelszaggatom a pólóm, kitöröm a szék lábát aztán majd elkezdem fúrni a PVC-t hátha találok olajat...aztán a végén még felszántom a központi vízvezetéket aztán fasza lesz.

-műfenyő: na egy ponton elkezdte szegény tag mutogatni a fenyőőőfa alakzatot, de olyan ritmusra csinálta hogy a többiek kórusba üvöltötték be, hogy VÁÁÁJEMSZIÉJ.

-gyökérkezelés: rámutatok valamelyik gyökérre aztán onnantól má' találják ki.

-számmisztika: SZÁMMISZTIKA BAZMEG.

-kultúrális sokk: hát no comment. youtube bekapcs azt válogass.

-repülőzombi: WTF????

-FÜGGÖNYKARNIS: na, helyben vagyunk. 

Innen lett a név. NAGYONKREATÍV. 

már megint mi lesz itt...

Akkor mostantól blogolok. Hivatalosan. Nem lesz sziporkázó, nem fog semmi testi örömöt SEM okozni, de írni fogok.

Nem volt könnyű, órákat szórakoztam meg farkasszemet néztem a monitorral hogy akkor most mi a frász legyen, aztán gondoltam hogy hagyom a picsába, úgysem tudok miről írni. Mert erőltetett.

Szóval először is, regisztráltam.

"Írjad be a neved"
najóóóó. most akkor álljak neki és találjak ki valami frappáns felhasználónevet, amit nem kell félórán keresztül betűznöm ha esetleg megemlítem valakinek hogy szennyezem a világhálót, és akkor ő meg megkérdezi értelmes arcot öltve mintha jézus második jelenésének szem és fültanúja lenne, hogy "jééé, te te te tee blogóóósz? te információs vagy?" az informatikus, te gyökér.
egyébként meg nem, csak tudom használni a word-öt meg a kontrolcé kontrolvé billentyűket, néha még az se.
a teljes nevemet meg azért mégse írhatom oda, egyrészt szeretek anonim maradni ( bár úgyis tele fogom linkelgetni a faszbúkot hogy OLVASÁÁ' mert kell a nézeccség köccccsööög!!!!!!!44négy ), másrészt meg hogy hangzana az hogy zinetarszkierzsebet.blog.hu??

basszameg most lebuktam.

kettő
"Válassz sablont"
mondommiii?  na, fel volt sorolva vagy húsz ízlésesebbnél ízlésesebb kinézet meg tokkal vonóval minden, mondom háh de jó, lehet válogatni, megnyitom az elsőt. fekete-fehér, hát az egy dolog hogy az egyik szemem sír a másik meg haj, ráadásul az is fekete, hát de azért ilyet mégse. következő, rózsaszíííín! egy kisbabával a bal sarokban, na, majd ha terhesblogot írok, esetleg akkor SE. 
aztán mikor végignézegettem az összeset, volt egy fehéres világoskékes cucc, mondom az így megfelel, kezdetnek. sablon neve, kapaszkoggyá' meg:  we don't know.

hát higyjétek el, én se.

na, fog ez menni, belejövünk.